Ugrás a tartalomra

SEGÍTSÉG A CSALÁDOKNAK | GYERMEKNEVELÉS

Milyen hatással van a válás a gyerekekre?

Milyen hatással van a válás a gyerekekre?

 Ha házassági gondok adódnak, némelyik szülő a válást fontolgatja, mert úgy gondolja, hogy így jobb lesz a gyerekeinek. Azzal érvelnek, hogy ez még mindig jobb, mint ha a gyerekek állandóan veszekedni látják a szüleiket. De ez valóban így van?

 Hogyan hat a válás a gyerekekre?

 A kutatások szerint a válás nagyon rossz hatással van a gyerekekre. Azok a gyerekek, akiknek a szülei elváltak, nagy valószínűséggel

  •   ingerlékenyebbek, többet szoronganak, és lehangoltabbak;

  •   viselkedési problémákkal küzdenek;

  •   tanulási nehézségeik vannak, vagy sokszor ki is maradnak az iskolából;

  •   és gyakrabban megbetegednek.

 Ráadásul nem ritka, hogy a gyerekek magukat okolják a válásért, vagy azt gondolják, hogy megakadályozhatták volna, hogy a szüleik elváljanak.

 A válással járó sérülések még a felnőttkorukra is kihatnak. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttként nem lesz elég önbecsülésük, nem tudnak majd bízni másokban, és ha házassági gondjaik adódnak, ők is a válás mellett döntenek.

 A lényeg: Sokan azok közül, akik a válást fontolgatják, úgy gondolják, ez a legjobb megoldás a gyerekeiknek. A kutatások azonban épp az ellenkezőjét bizonyítják. Penelope Leach, egy gyermekek jólétével foglalkozó szakember ezt írja: „A válás boldogtalanná teszi a gyermekeket.” a

 Bibliai alapelv: „miközben nemcsak a magatok érdekeit keresitek, hanem a másokéit is” (Filippi 2:4).

 Jobb lesz a gyerekünknek, ha elválunk?

 Egyesek úgy gondolják, hogy igen. De fontos észben tartani, hogy a gyerek általában másként éli meg a helyzetet, mint a szülő. Míg a szülő új életre vágyik, addig a gyerek nem akarja, hogy az élete megváltozzon, és a szülei szétmenjenek.

 Egy válással foglalkozó könyv szerzői, miután több ezer esetet megvizsgáltak, a következőt írták: „Egy biztos, a gyerekek nem lesznek boldogabbak a válás után. Ehelyett határozottan kijelentették: »Amikor a szüleim elváltak, véget ért a gyerekkorom.«” A könyv még hozzáteszi: „A gyerekek sokkal kevésbé érzik magukat biztonságban, mert a szüleik kapcsolata, mely eddig stabil pont volt az életükben, megingott” (The Unexpected Legacy of Divorce).

 A lényeg: A gyerekek aligha lesznek boldogabbak a szüleik válása után.

 Bibliai alapelv: „a megtört szellem elszívja az erőt” (Példabeszédek 17:22).

 Mit érdemes tudni a válás utáni közös gyermeknevelésről?

 Némelyik szülő azt reméli, hogy válás után képes lesz egyenlő mértékben osztozni a gyermekneveléssel járó felelősségen, ahogy az egy kétszülős családnál megszokott. De ez korántsem egyszerű. Kutatások bizonyítják, hogy válás után a szülők általában

  •   kevesebb időt töltenek a gyermekeikkel;

  •   eltérő értékrend szerint nevelik őket;

  •   és a bűntudat vagy a kimerültség miatt engedékenyebbek velük.

 A válás miatt gyakran a szülői tekintélyen is csorba esik. Mivel a szülők a házassági fogadalmukkal ellentétben nem tartottak ki egymás mellett, a gyerekek így érvelhetnek: „Miért hallgassak rájuk?”

 A lényeg: A válás utáni közös gyereknevelés sok nehézséggel jár a szülőknek. De ez a helyzet a gyerekeket még inkább megviseli.

 Bibliai alapelv: „ne idegesítsétek a gyermekeiteket, nehogy elkeseredjenek” (Kolosszé 3:21, lábjegyzet).

 Van jobb megoldás?

 Válás után új életet kezdeni kétségkívül sok erőfeszítést igényel. Mennyivel jobb lenne, ha a házaspárok inkább a házasságuk megmentésére fordítanák az energiájukat! Egy házassággal foglalkozó könyv ezt írja: „Az, hogy egy házasságban gondok vannak, nem jelenti azt, hogy menthetetlen. Idővel a legreménytelenebb házasságok is helyrejöhetnek” (The Case for Marriage). Mindent egybevetve, a gyerekeknek az a legjobb, ha a szüleik együtt maradnak.

 Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem lehet elválni. A Biblia szerint a szexuális erkölcstelenség alapot ad a válásra (Máté 19:9). De a Biblia azt is mondja, hogy „az okos meggondolja minden lépését” (Példabeszédek 14:15). Azoknak, akiknek házassági gondjaik vannak, minden szempontot figyelembe kell venniük, mielőtt a válás mellett döntenek, azt is, hogy ez milyen hatással lenne a gyermekeikre.

 Persze ahhoz, hogy helyrejöjjenek a dolgok, nem elég csupán beletörődni a helyzetbe, és várni a csodára. A Biblia bölcs tanácsai segítenek a férjeknek és a feleségeknek olyan tulajdonságokra szert tenni, melyek nélkülözhetetlenek a tartós és boldog házassághoz. Ez nem meglepő, hiszen a házasságot a Biblia szerzője, Jehova hozta létre (Máté 19:4–6).

 Bibliai alapelv: „Én, Jehova, vagyok a te Istened, aki arra tanítalak, ami javadra válik” (Ézsaiás 48:17).

a Idézet a Your Growing Child—From Babyhood Through Adolescence című könyvből.