Nem vagyok elégedett az életemmel. Tud segíteni a vallás, Isten vagy a Biblia?
A Biblia válasza
Igen, a Biblia, ez a régi könyv, melyben sok bölcsesség van, választ ad az élet nagy kérdéseire, és így segít, hogy elégedettebbek és nyugodtabbak legyünk. Nézzünk néhány kérdést, melyre válaszol:
Létezik egy Teremtő? A Biblia szerint mindent Isten teremtett (Jelenések 4:11). Az Alkotónk lévén tudja, mire van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és elégedettek legyünk.
Törődik velem Isten? A Biblia egyáltalán nem úgy mutatja be Istent, mint aki elzárkózik az emberektől, hanem éppen ellenkezőleg, ezt mondja róla: „nincs messze egyikünktől sem” (Cselekedetek 17:27). Érdekli, hogy mi történik velünk egyénenként, és szeretné, ha boldogok lennénk (Ézsaiás 48:17, 18; 1Péter 5:7).
Miért lesz jó nekem, ha megismerem Istent? Úgy lettünk megteremtve, hogy szeretnénk tisztában lenni az életünk értelmével és céljával, továbbá vágyunk rá, hogy megismerjük a Teremtőnket, és kapcsolatot ápoljunk vele. Ezt nevezte Jézus szellemi szükségletnek (Máté 5:3). Isten nagyon örül neki, ha valaki szeretné őt megismerni, hiszen a Biblia erre buzdít minket: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8).
Több millióan tapasztalták már, hogy jót tett nekik az, hogy barátságot alakítottak ki Istennel. Bár ettől még nem lesz felhőtlen az életünk, a bölcsessége, mely a Biblia lapjain tükröződik, sok mindenben segíthet:
Boldogabb lesz a családunk.
Békében élhetünk másokkal.
Meg tudunk küzdeni sokféle gonddal, legyen az akár depresszió, a megélhetés miatti aggodalom vagy egy krónikus betegség.
Számos vallás van, ahol használják ugyan a Bibliát, de nem élnek a tanításai szerint. Az igaz vallás ellenben ragaszkodik a Biblia tanításaihoz, és segít megismerni Istent.