Az „irgalmas szamaritánus” kifejezést gyakran mondják olyan személyekre, akik mindig készek segíteni másoknak. A kifejezés Jézus egyik történetéből ered. Ezt a történetet azért mondta el, hogy rámutasson, aki igazán szereti az embertársát, az kész segíteni rajta, függetlenül attól, hogy milyen származású.

Ebben a cikkben a következőkről lesz szó:

•  Miről szól az irgalmas szamaritánus története?

•  Miért mondta el Jézus ezt a történetet?

•  Mi a történet tanulsága?

•  Kik voltak a szamáriaiak?

•  Vajon az irgalmas szamaritánusról szóló történet valós eseményeken alapul?

A történet, melyet Jézus mondott, dióhéjban így szól: Egy zsidó férfi Jeruzsálemből Jerikóba tartott, amikor rablók támadták meg, kifosztották, megverték, és otthagyták az úton félholtan.

Később egy zsidó pap, majd egy másik zsidó vallási vezető is arra járt, de egyikük sem segített a bajba jutott férfin, pedig mind a ketten ugyanolyan származásúak voltak, mint ő.

Végül egy olyan férfi járt arra, aki nem zsidó volt, hanem szamáriai (Lukács 10:33; 17:16–18). Amikor meglátta a sebesült férfit, megesett rajta a szíve, ellátta a sebeit, elvitte őt egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap pénzt adott a fogadósnak, hogy ezután ő viselje gondját a férfinak, és megígérte, hogy ha még több pénz kell az ápolására, kifizeti, amikor visszajön (Lukács 10:30–35).

Jézus egy olyan férfinak mondta el ezt a történetet, aki úgy gondolta, hogy csak a saját nemzetiségéhez és vallásához tartozó embereket kell a felebarátjának, más szóval az embertársának tekintenie. Jézus szerette volna, ha megért egy fontos igazságot, mégpedig azt, hogy nem csak a zsidó emberek a felebarátai (Lukács 10:36, 37). Ez a történet azért került bele a Bibliába, hogy mindenki hasznot meríthessen belőle, aki szeretne Istennek tetszően élni (2Timóteusz 3:16, 17).

Ez a történet jól kiemeli, hogy aki igazán szereti az embertársát, azt az irgalma tettekre indítja. Kész segíteni másoknak, függetlenül attól, hogy milyen a hátterük, például hogy milyen nemzetiségűek vagy származásúak. Úgy bánik másokkal, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak (Máté 7:12).

A szamáriaiak Júdeától északra éltek. Sokan közülük zsidók és nem zsidók között létrejött vegyes házasságokból születtek.

Az i. sz. I. századra a szamáriaiaknak saját vallásuk lett. Többnyire a Héber iratoknak csak az első öt könyvét fogadták el.

Jézus napjaiban sok zsidó lenézte a szamáriaiakat, és mindenféle kapcsolatot került velük (János 4:9). Némelyikük a „szamáriai” kifejezést a megvetése jeleként használta (János 8:48).

A Bibliából ez nem derül ki. Jézus gyakran utalt ismert szokásokra és helyszínekre, amikor tanította az embereket. Ezzel az volt a célja, hogy könnyebben megértsék a lényeget.

Az irgalmas szamaritánus történetének is számos olyan részlete van, mely történelmileg igazolható. Néhány példa:

• A Jeruzsálemből Jerikóba vezető, több mint 20 kilométeres út mintegy 1000 métert ereszkedett Jerikó felé. A Biblia tehát pontosan fogalmaz, amikor azt írja, hogy aki Jerikóba tartott, az lefelé ment Jeruzsálemből (Lukács 10:30).

• A Jerikóban élő papok és léviták rendszeresen ezen az úton mentek Jeruzsálembe.

• Az elhagyatott úton gyakran rablók támadtak a gyanútlan utazókra, különösen azokra, akik egyedül voltak.