Ugrás a tartalomra

Miért semlegesek Jehova Tanúi politikailag?

Miért semlegesek Jehova Tanúi politikailag?

 A Biblia tanításával összhangban, vallási okok miatt vagyunk politikailag semlegesek. Nem lobbizunk, nem szavazunk pártokra vagy a jelöltjeikre, és nem veszünk részt semmiféle megmozdulásban, amelynek az a célja, hogy megdöntse a fennálló hatalmat. Hisszük, hogy a Biblia alapján nyomós okunk van erre. Miért mondhatjuk ezt?

  •   Jézus példáját követjük, aki nem fogadott el semmilyen politikai tisztséget (János 6:15). A követőit is arra tanította, hogy ne legyenek „része a világnak”, és egyértelműen tudatta velük, hogy nem szabad állást foglalniuk politikai kérdésekben (János 17:14, 16; 18:36; Márk 12:13–17).

  •   Hűségesek vagyunk Isten királyságához, melyről Jézus a következőket mondta: „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön” (Máté 24:14). Isten királyságának a képviselőiként az a feladatunk, hogy hirdessük ennek a kormányzatnak az eljövetelét. Éppen ezért minden ország politikai ügyeit illetően semlegesek vagyunk, beleértve a saját országunkat is (2Korintusz 5:20; Efézus 6:20).

  •   Mivel semlegesek vagyunk, mindenféle politikai meggyőződésű embernek elfogulatlanul beszélhetünk Isten királyságának a jó híréről. A szavainkkal és a viselkedésünkkel igyekszünk kimutatni, hogy mi abban bízunk, hogy Isten királysága fogja megoldani a világ gondjait (Zsoltárok 56:11).

  •   Mivel nem osztanak meg minket politikai nézetek, nemzetközi testvériséget alkotunk (Kolosszé 3:14; 1Péter 2:17). Viszont azoknak a vallásoknak a tagjai, melyek beleártják magukat a politikába, nem egységesek (1Korintusz 1:10).

 Tiszteljük a fennálló hatalmat. Bár semlegesek vagyunk politikai ügyekben, tiszteljük a kormányt a következő bibliai parancs alapján: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1). Betartjuk a törvényeket, megfizetjük az adót, és együttműködünk a kormány törekvéseivel, melyek az állampolgárok érdekeit szolgálják. Nem támogatunk semmilyen mozgalmat, mely a kormányt támadja, inkább megfogadjuk a Biblia tanácsát, és imádkozunk mindazokért, „akik magas állásban vannak”. Ez különösen akkor igaz, amikor olyan döntéseket hoznak, melyek a szabad vallásgyakorlást érintik (1Timóteusz 2:1, 2).

 Mindemellett tiszteletben tartjuk azt is, hogy mindenkinek joga van a saját politikai álláspontjához. Például nem zavarjuk meg a választásokat, és azokat sem akadályozzuk, akik úgy döntenek, hogy elmennek szavazni.

 Kiknek a példáját követjük? Az apostolok és a többi első századi keresztény ugyanígy viszonyult a fennálló hatalomhoz. Egy könyv ezt írja: „Bár a korai keresztények kötelességüknek tartották, hogy tiszteljék a fennálló hatalmat, a politikai ügyekbe nem folytak bele” (Beyond Good Intentions). Egy másik forrásmű megjegyzi, hogy az első keresztények „nem töltöttek be politikai tisztséget” (On the Road to Civilization).

 A politikai semlegességünkkel veszélyeztetjük az országunk biztonságát? Nem. Békés állampolgárok vagyunk, akiktől a hatóságoknak nem kell tartaniuk. Az Ukrán Tudományos Akadémia egyik 2001-es beszámolója a politikai semlegességünkről ezt írta: „Némelyek talán rossz szemmel néznek Jehova Tanúira emiatt; a náci és a kommunista rezsim annak idején főként ezért támadta őket.” A Tanúk azonban még a szovjet elnyomás alatt is „törvénytisztelő állampolgárok voltak. Becsületesen és szorgalmasan dolgoztak a termelőszövetkezetekben és a gyárakban, és nem jelentettek veszélyt a kommunista rezsimre.” A beszámoló azzal zárul, hogy Jehova Tanúiról ma is elmondható, hogy a hitnézeteikkel és az életvitelükkel „egyetlen állam biztonságát és egységét sem fenyegetik”.