Ugrás a tartalomra

A nyomdáink segítenek az embereknek megismerni Istent

A nyomdáink segítenek az embereknek megismerni Istent

Az emberek a világon mindenhol olvassák Jehova Tanúi kiadványait. Milliók vannak, akik elektronikus formában olvassák az általunk megjelentetett cikkeket, mint ahogyan ezt most te is teszed. De talán meglepődsz, hogy milyen nagy mennyiségben nyomtatunk olvasnivalót. 2013-tól mintegy 700 nyelven jelentetünk meg Biblián alapuló kiadványokat, melyeket 239 országban és egyéb területi egységen terjesztünk.

1920 előtt cégeket kértünk fel, hogy nyomtassanak nekünk. De abban az évben Brooklynban egy kisebb bérelt épületben megkezdtük a folyóirataink és füzeteink egy részének nyomtatását. Ma már 15 nyomdánk üzemel Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában.

A legfontosabb könyvünk

A legfontosabb könyv, melyet nyomtatunk, természetesen a Biblia. Az első teljes Biblia, mely 1942-ben gördült le a gépsorunkról, a King James Version nevű angol fordítás volt. 1961-ben kiadtuk A Szentírás új világ fordítását, melyet azóta egy kötetben, saját magunk nyomtatunk. 2013-ig ebből a Bibliából több mint 184 millió példányt nyomtattunk 121 nyelven.

De ez még nem minden. Az általunk nyomtatott Biblia rendkívül tartós. Mivel savmentes papírból készül, a lapjai nem sárgulnak be, és a kötése is nagyon erős. Olyan Bibliát készítünk, mely jól bírja a mindennapos használatot.

Más kiadványok

Olyan kiadványokat is nyomtatunk, melyek segítenek az embereknek megérteni a Bibliát. Íme néhány számadat a 2013-as évről:

  • Az Őrtorony, az elsődleges folyóiratunk, több mint 210 nyelven jelenik meg. Ez a világ legnagyobb példányszámú folyóirata. Minden egyes 16 oldalas számból mintegy 45 millió példányt nyomtatunk.

  • Az Ébredjetek!-et, mely az Őrtorony társfolyóirata, és egyben a világ második legnagyobb példányszámban megjelenő folyóirata, 99 nyelven, lapszámonként mintegy 44 millió példányban nyomtatjuk.

  • A Mit tanít valójában a Biblia? című könyv egy olyan, 224 oldalas, puha fedelű kiadvány, mely kifejezetten azzal a céllal készült, hogy segítsen jobban megérteni a Biblia alaptanításait. 2005 óta több mint 214 millió példányt nyomtattunk belőle 240-nél is több nyelven.

  • A Figyelj Istenre! című, 32 oldalas füzet olyanoknak készült, akik nem tudnak jól olvasni. Gyönyörű képek és a hozzájuk fűzött rövid gondolatok által ismerteti meg az emberekkel a Biblia alaptanításait. Ebből a füzetből már több mint 42 millió példány jelent meg, 400-nál is több nyelven.

Ezeken kívül más könyveket, füzeteket és tájékoztatólapokat is nyomtatunk, melyek hozzájárulnak, hogy a Bibliát megismerni vágyó emberek választ kapjanak a kérdéseikre, megküzdjenek az élet nehézségeivel, és boldog családi életük legyen. 2012-ben a nyomdáinkban 1,3 milliárd folyóirat, valamint 80 millió könyv és Biblia készült.

2012-ben a nyomdáinkban 1,3 milliárd folyóirat, valamint 80 millió könyv és Biblia készült

Akik ellátogatnak a nyomdáinkba, gyakran rácsodálkoznak az ott dolgozók szorgalmára. Ők mind önként ajánlják fel az idejüket és az erejüket erre a munkára. Amikor a Bételbe jönnek – mely név azt jelenti, hogy ’Isten háza’ –, a legtöbbjüknek semmiféle tapasztalata sincs a nyomdai munkában. Ám a helyben kapott képzésnek és a tanulásra ösztönző munkakörnyezetnek köszönhetően eredményes munkásokká válnak. Például sokszor látni 20-as éveikben járó fiatalokat, akik egy olyan nagy sebességű nyomdagépnél dolgoznak, mely képes óránként 200 000 példányt gyártani egy 16 oldalas folyóiratból.

Honnan van minderre pénz?

A világszerte folytatott tevékenységünket önkéntes adományokból tartjuk fenn. Az Őrtorony 1879. augusztusi száma ezt írta: „Hisszük, hogy a »Sioni Őr Toronynak« JEHOVA a támogatója, és mindaddig, amíg ez igaz, ez a folyóirat sohasem fog emberektől kéregetni vagy emberekhez folyamodni támogatásért.” Ezt a mai napig így gondoljuk.

De miért áldozunk annyi időt, pénzt és energiát erre a munkára? Mert akár nyomtatott formában, akár online olvasod az általunk kiadott Bibliát vagy az egyik könyvünket, abban bízunk, hogy ezek segítenek neked közelebb kerülni Istenhez.