Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Csapatként olyanok vagytok, mint a pilóta és a másodpilóta, akiknek azonos az úti céljuk

HÁZASPÁROKNAK

2. Együttműködés

2. Együttműködés

MIT JELENT?

Azt, hogy a férj és a feleség csapatként működik együtt. Olyanok, mint a pilóta és a másodpilóta, akiknek azonos az úti céljuk. Ha nehézségek adódnak, közösen keresnek megoldást, nem pedig külön-külön.

MIT MOND A BIBLIA? „Ők már nem kettő, hanem egy test” (Máté 19:6).

„A házasság nem magánszám. Hogy jól működjön, a férjnek és a feleségnek össze kell fognia” (Christopher).

MIÉRT FONTOS?

Ha nézeteltérés adódik, és nincs a házastársak között együttműködés, általában egymást hibáztatják, és nem a megoldásra koncentrálnak. Így még a bolhából is elefántot csinálnak.

„Az együttműködés nélkülözhetetlen a jó házassághoz. Ha a férjem és én nem lennénk egy csapat, akkor nem is házastársak lennénk, hanem csak lakótársak, két olyan ember, akik együtt élnek ugyan, de külön utakon járnak” (Alexandra).

MIT TEHETSZ?

GONDOLD ÁT!

  • Úgy gondolok a fizetésemre, mint ami „csak az enyém”?

  • Csak úgy tudok igazán lazítani, ha a házastársam nincs velem?

  • Távolságtartó vagyok a házastársam rokonaival, pedig neki szoros velük a kapcsolata?

BESZÉLD MEG A HÁZASTÁRSADDAL!

  • Mely területeken tudunk jól együttműködni?

  • Hol kellene még javítani az együttműködésen?

  • Hogyan tudnánk még inkább egy csapatként gondolkozni?

JAVASLATOK

  • Tegyük fel, hogy teniszeztek, és egymás ellen játszotok. De hogyan kellene játszanotok, ha a házastársaddal egy csapatban lennétek?

  • Ne arra gondolj, hogyan nyerhetsz, hanem hogy ketten együtt hogyan nyerhettek.

„A béke és az egység sokkal fontosabb, mint az, hogy kinek van igaza” (Ethan).

MIT MOND A BIBLIA? „Alázatosan tartsátok többre magatoknál a többieket, miközben nemcsak a magatok érdekeit keresitek, hanem a másokéit is” (Filippi 2:3, 4).