Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

CÍMLAPTÉMA | MIÉRT LEGYÜNK BECSÜLETESEK?

Idejétmúlt a becsületesség?

Idejétmúlt a becsületesség?

Hitosi egy munkaközvetítő iroda könyvelésén dolgozott Japánban. Miközben a főnökével átnézett egy kimutatást, a felettese közölte vele, hogy meg kell hamisítania egy pénzügyi jelentést. Hitosi elmagyarázta, hogy a lelkiismerete nem engedi, hogy becstelen legyen. Ezért a főnöke megfenyegette, hogy elbocsátja, és végül el is veszítette a munkáját.

A következő hónapokban Hitosi nagyon lehangolt lett, mert nem sok esélyt látott rá, hogy el tud helyezkedni. Egy állásinterjún például megemlítette, hogy nem hajlandó csalni a munkája során. Erre az, akivel beszélgetett, ezt mondta: „Elég furcsán gondolkodik!” Hitosit a családja és a barátai biztatták, hogy maradjon becsületes. Idővel mégis kétségei támadtak. Már nem volt biztos benne, hogy megéri őszintén elmondania, hogy a hitnézetei miatt nem lesz becstelen.

Hitosi esete arra a nyugtalanító tényre hívja fel a figyelmet, hogy nem mindenki értékeli a becsületességet. Sőt, némelyek még hátránynak is érzik, különösen az üzleti életben. „Csupa becstelen ember vesz körül, és néha nagyon nehéz, hogy ne váljak olyanná, mint ők” – ismeri el egy dolgozó nő a Dél-afrikai Köztársaságban.

A becstelenség egyik fajtája különösen gyakori, mégpedig a hazugság. Robert S. Feldman, aki pszichológus a Massachusettsi Egyetemen (Amherts), pár éve készített egy felmérést. Arra jutott, hogy a felnőttek 60 százaléka legalább egyszer hazudik egy tízperces beszélgetés során. „Nagyon meglepett az eredmény – ismeri el Feldman. – Nem számítottunk rá, hogy a hazugság ennyire a mindennapi élet része.” Hát nem furcsa, hogy az emberek gyűlölik, ha hazudnak nekik, mégis ennyire gyakran hazudnak?

Miért olyan jellemző napjainkban a hazugság, a lopás és a becstelenség sok más formája? Milyen hatással van a társadalomra? És ami még fontosabb, mit tehetünk, hogy ne váljunk becstelenné?