Ma is sokan gondolják úgy, hogy a boldogság kulcsa az, hogy tisztességes emberek legyenek. Ezért törekednek a jó modorra, arra, hogy tisztelettel bánjanak másokkal, a társadalom hasznos tagjai legyenek, és tiszta legyen a lelkiismeretük. Linh, egy vietnámi hölgy ezt mondja: „Mindig is abban hittem, hogy ha őszinte és becsületes vagyok, akkor biztosan jó életem lesz.”

Vannak, akiket a vallásuk ösztönöz arra, hogy jó emberek legyenek. Egy tajvani férfi, Hszu-jün ezt mondja: „Azt tanították nekem, hogy a tetteim határozzák meg, hogy a halálom után üdvözülök, vagy örök gyötrelem vár rám.”

Az tény, hogy ha jól bánunk másokkal, az nekünk is a javunkra válik. De önmagában ez nem biztosíték arra, hogy jó lesz az életünk. „Rá kellett jönnöm, hogy a kedvességet nem mindig viszonozzák – mondja egy hongkongi nő, Siu-ping. – Bár odaadóan törődtem a családommal és másokkal, a férjem elhagyott engem és a kisfiamat.”

Sokan szomorúan tapasztalják, hogy a vallásos emberek sem feltétlenül jók. Ecukó, egy japán nő ezt meséli: „Csatlakoztam az egyházam egyik szervezetéhez, és én feleltem az ifjúsági programok megszervezéséért. De teljesen kiábrándultam, amikor láttam, hogy a többiek mennyire erkölcstelenek, hogy csak a hatalom érdekli őket, és hogy hűtlenül bánnak az egyház pénzével.”

Sokan csalódnak, amikor úgy érzik, hogy hiába élnek jó emberként. Ez történt egy vietnámi hölggyel, Vannal is: „Mindennap vittem virágot, gyümölcsöt és ételt a halott őseim oltárára azért, hogy elnyerjem az áldásukat. De hiába tettem ezt sok éven keresztül és igyekeztem jó embernek lenni, mégis rosszul alakultak a dolgok. A férjem súlyosan megbetegedett, a lányunk pedig, miközben külföldön tanult, meghalt.”

Ha az sem garantálja a boldogságunkat, hogy jó emberek vagyunk, akkor mégis mit kellene tennünk? Jó lenne, ha valamilyen biztos forrásból kaphatnánk választ erre a kérdésre. De hol találhatunk ilyen megbízható információt?