Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

ÉLETTÖRTÉNET

„Örvendezzen a sok sziget”

„Örvendezzen a sok sziget”

Emlékezetes nap volt. A világ különböző részeiről érkezett testvérekkel együtt izgatottan várakoztunk a vezetőtestület tárgyalótermében. Az írói bizottság felkért minket, hogy készítsünk egy prezentációt. A megbeszélést megelőző hetekben azokat a problémákat elemeztük, melyekkel a fordítók általában szembenéznek, és most javaslatokkal álltunk elő. 2000. május 22-e volt. De miért volt olyan fontos ez az összejövetel? Mielőtt elmondanám, hadd meséljek egy kicsit a múltamról.

Queenslandben keresztelkedtem, aztán úttörőszolgálatot végeztem Tasmaniában, majd misszionárius voltam Tuvalun, Szamoán és a Fidzsi-szigeteken

AUSZTRÁLIÁBAN, Queenslandben születtem, 1955-ben. Édesanyám, Estelle nem sokkal később elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. A következő évben megkeresztelkedett, majd 13 év múlva az édesapám, Ron is követte a példáját. Én 1968-ban keresztelkedtem meg.

Már kicsi korom óta nagyon szerettem olvasni, és rajongtam a nyelvekért. Amikor a családdal utaztunk valahová, mindig a hátsó ülésen ültem, és folyton olvastam. A szüleimet bosszanthatta, hogy miért nem a tájban gyönyörködöm. Az olvasás iránti szeretetem sokat segített az iskolában. Tasmania egyik szigetén, Glenorchyban jártam középiskolába, ahol számos díjat nyertem.

Ám szembekerültem egy komoly döntéssel: elfogadjak egy ösztöndíjat, és menjek egyetemre? Bár rendkívül szerettem olvasni és tanulni, hálás vagyok édesanyámnak, hogy segített kifejlesztenem egy még erősebb szeretetet, méghozzá Jehova iránt (1Kor 3:18, 19). Így hát a szüleim beleegyezésével 15 évesen, a kötelező tanulmányok elvégzése után otthagytam az iskolát, és 1971 januárjában elkezdtem az úttörőszolgálatot.

Nyolc éven át Tasmaniában szolgáltam úttörőként. Ez idő alatt feleségül vettem egy gyönyörű tasmaniai lányt, Jenny Alcockot. Négy évig különleges úttörők voltunk Smithton és Queenstown elszigetelt területein.

IRÁNY A CSENDES-ÓCEÁNI SZIGETVILÁG!

1978-ban életünkben először elhagytuk Ausztráliát, hogy részt vegyünk egy nemzetközi kongresszuson Pápua Új-Guinea fővárosában, Port Moresbyban. A mai napig emlékszem rá, hogy egy misszionárius előadást tartott hiri-motu nyelven. Bár egy szót sem értettem abból, amit mondott, az előadását hallva kialakult bennem a vágy, hogy szeretnék misszionárius lenni, nyelveket tanulni, és ilyen előadásokat tartani. Végre rájöttem, hogyan egyesíthetem a Jehova iránti szeretetemet a nyelvek iránti rajongásommal.

Amikor hazaértünk, nagy meglepetésünkre megkértek, hogy szolgáljunk misszionáriusokként az egykor Ellice-szigeteknek nevezett Tuvalun, Funafuti szigetén. 1979 januárjában megérkeztünk az új megbízatási helyünkre. Akkoriban egész Tuvalun csupán három megkeresztelt hírnök lakott.

Jennyvel Tuvalun

A tuvalu nyelv megtanulása feladta a leckét. Ezen a nyelven az egyetlen könyv az Újszövetség volt. Nem voltak sem szótárak, sem nyelvtanfolyamok. Így hát elhatároztuk, hogy mindennap megtanulunk 10-20 szót. De sajnos gyorsan rájöttünk, hogy a legtöbb szóhoz nem az igazi jelentését társítottuk. Ahelyett, hogy a jóslás helytelen, azt sikerült mondanunk, hogy nem szabad mérleget és sétapálcát használni. Mivel rengeteg bibliatanulmányozást kezdtünk, kénytelenek voltunk megtanulni a nyelvet. Nem adtuk fel. Évekkel később egy volt tanulmányozónk ezt mondta: „Olyan jó, hogy most már beszélitek a nyelvünket! Eleinte sejtelmünk sem volt róla, hogy mit akartok mondani!”

Az biztos, hogy egy új nyelv megtanulásához ideális körülmények között voltunk. Mivel nem lehetett házat bérelni, egy Tanú-családnál laktunk a legnagyobb faluban, így első kézből ismerkedhettünk meg a nyelvvel és a falusi élettel. Miután jó pár évig nem használtuk az angol nyelvet, a tuvalu lett az elsődleges nyelvünk.

Alighogy megérkeztünk, nagyon sokan kezdtek érdeklődni az igazság iránt. De miből tanulmányozzunk velük, hiszen semmilyen kiadvány sincs tuvalu nyelven? Hogyan tudnak személyes tanulmányozást folytatni? Ha elkezdenek járni az összejövetelekre, miből énekelhetnének, milyen anyagot vehetnének át, és egyáltalán hogyan készülhetnének fel? Hogyan tudnának előrehaladni, hogy megkeresztelkedhessenek? Ezeknek az alázatos embereknek a saját nyelvükön volt szükségük szellemi táplálékra (1Kor 14:9). Azon tűnődtünk, hogy lesznek-e valaha kiadványok tuvalu nyelven, elvégre ezt a nyelvet 15 000-nél is kevesebben beszélik. Jehova bebizonyított nekünk két dolgot, és ezzel válaszolt a kérdéseinkre: 1. azt akarja, hogy a Szavát „a távoli szigeteken” is hirdessék, és 2. azt szeretné, hogy akiket a világ nem tart előkelőnek és lenéz, a nevénél keressenek menedéket (Jer 31:10; 1Kor 1:28).

A SZELLEMI TÁPLÁLÉK FORDÍTÁSA

1980-ban a fiókhivatal kinevezett minket fordítóknak. Úgy éreztük, hogy teljesen alkalmatlanok vagyunk erre a munkára (1Kor 1:28, 29). Először is beszereztünk egy öreg stenciles sokszorosítógépet, amelyen ki tudtuk nyomtatni az összejövetelek anyagát. Még Az igazság, mely örök élethez vezet című könyvet is lefordítottuk, és azt is ezzel a géppel nyomtattuk ki. A festéknek nagyon erős szaga volt, és a trópusi hőségben küzdelmes munka volt kézzel kinyomtatni a kiadványokat. Hozzáteszem, hogy áram sem volt akkoriban!

Mivel nagyon kevés forrásmű állt a rendelkezésünkre tuvalu nyelven, nem volt egyszerű a fordítás. De néha váratlan forrásból érkezett segítség. Egyik délelőtt tévedésből egy olyan személyt kerestem fel, aki ellenséges volt velünk. Az idős férfi gyorsan emlékeztetett rá, hogy ne keressük többet. Történetesen tanár volt, és még megjegyezte: „Hadd mondjak még valamit. A fordításaikban túl sokszor használják a szenvedő szerkezetet. A tuvalu nyelvre ez nem annyira jellemző.” Másokat is megkérdeztem, és kiderült, hogy igaza van. Így hát később már figyeltünk erre. Nagy hatással volt ránk, hogy Jehova egy ellenségünk által segített nekünk, aki nyilvánvalóan olvasta a kiadványainkat.

A 30. számú Királyság-hírek tuvalu nyelven

Az első, terjesztésre szánt tuvalu kiadvány az emlékünnepi meghívó volt. Ezt a 30. számú Királyság-hírek követte, amely egy időben jelent meg az angollal. Óriási öröm volt, hogy a saját nyelvükön adhattunk valamit az embereknek! Később néhány füzet és könyv is megjelent tuvalu nyelven, valamint 1983-tól az ausztrál fiókhivatal negyedévente megjelentetett egy 24 oldalas Őrtorony folyóiratot. Így minden hétre átlagosan 7 bekezdés jutott, amelyet át tudtunk tanulmányozni. Hogyan reagáltak az emberek? Mivel a tuvalui emberek szeretnek olvasni, a kiadványaink nagyon népszerűek lettek. Amikor megjelent egy új kiadvány, az állami rádió híreiben is beszámoltak róla, sőt néha címlapon is közölték a nagy hírt. *

A fordítást először kézzel írtuk le. Aztán a kéziratokat begépeltük, méghozzá jó párszor, mielőtt az ausztráliai fiókhivatalba küldtük őket nyomtatásra. A fiókhivatal két testvérnőt bízott meg azzal, hogy a fordításokat bevigyék egy számítógépbe. Noha ők nem beszélték a tuvalut, így, hogy mindketten begépelték ugyanazt a szöveget, majd a számítógépen összehasonlították a két anyagot, rendkívül kevés hibával dolgoztak. A betördelt oldalakat postán visszakaptuk ellenőrzésre, majd ismét visszaküldtük őket a fiókhivatalnak nyomtatásra.

Ma már egészen másképp megy a fordítás. A fordítói csapatok közvetlenül a számítógépbe viszik be a fordítást, és a legtöbb esetben a kijavított szöveget helyben tördelik, majd a kész fájlokat az interneten továbbítják a nyomtatást végző fiókhivatalokba. Már nincs az az őrült rohanás a postára, hogy még idejében el legyenek küldve a fordítások.

ÚJABB MEGBÍZATÁSOK

Az évek során a csendes-óceáni szigetek több pontján is szolgáltunk Jennyvel. 1985-ben Tuvaluról a szamoai fiókhivatalba küldtek minket. Amellett, hogy továbbra is fordítottunk tuvalura, segítettük a szamoai, tongai és tokelau nyelvre történő fordítást. * 1996-ban hasonló feladatot kaptunk a Fidzsi-szigeteki fiókhivatalban. Itt a fidzsi, kiribati, naurui, rotuma és tuvalu fordítókat támogattuk.

Tanulmányozás tuvalu nyelvű kiadványokból

Őszintén csodálom azoknak a buzgalmát, akik a kiadványainkat fordítják. Ez a munka olykor unalmas és kimerítő. Ám ezek a hűséges testvérek és testvérnők Jehovához hasonlóan arra vágynak, hogy a jó hírt „minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” prédikálni lehessen (Jel 14:6). Amikor az első tongai Őrtorony fordítását készítettük elő, megkérdeztem a helyi véneket, hogy szerintük kit lehetne kiképezni fordítónak. Az egyik vén, akinek jó állása volt műszerészként, felajánlotta, hogy másnap felmond, és azonnal nekilát a fordításnak. Ez különösen meghatott, ugyanis családja volt, és fogalma sem volt, hogyan fogja eltartani őket. Jehova azonban gondoskodott róla és a családjáról, és nagyon sok éven át dolgozott fordítóként.

Ezek a lelkes fordítók úgy gondolkodnak, ahogyan a vezetőtestület tagjai, akik a kisebb nyelvi csoportok szellemi szükségleteit is a szívükön viselik. Például egyszer felvetődött a kérdés, hogy megéri-e ilyen sok erőfeszítés árán tuvalura fordítani a kiadványokat. A vezetőtestület válasza nagyon buzdító volt: „Semmiféle okot nem látunk, amiért abba kellene hagynotok a fordítói munkát. Bár a tuvalu nyelvet beszélők kevesebben vannak, mint sok más nyelvi csoport, az embereknek a saját nyelvükön kell hallaniuk a jó hírről.”

Keresztelkedés egy lagúnában

2003-ban Jennyvel a fidzsi fiókhivatal fordítói osztályáról átkerültünk a főhivatalban működő fordítószolgálathoz Pattersonba. Valóra vált az álmunk! Egy olyan csapatba kerültünk, amely azon fáradozik, hogy a kiadványaink még több nyelven megjelenhessenek. Körülbelül két évig sok országba ellátogattunk, hogy segítsünk az új fordítói csapatok képzésében.

NÉHÁNY FONTOS DÖNTÉS

Hadd térjek most vissza a beszámolóm elején említett prezentációra. 2000-re a vezetőtestület arra a következtetésre jutott, hogy a fordítói csapatokat világszerte erősíteni kell. Egészen addig a legtöbb fordító alig kapott valamilyen képzést. Miután elmondtuk a javaslatainkat az írói bizottságnak, a vezetőtestület jóváhagyott egy képzési programot, melyből minden fordító hasznot meríthet világszerte. A képzés az angol szöveg jobb megértésére, a fordítástechnikákra és a csapatban történő fordításra helyezte a hangsúlyt.

Mi lett mindennek az eredménye? Egyrészt javult a fordítás minősége. Másrészt ugrásszerűen megnőtt azoknak a nyelveknek a száma, melyekre fordítunk. Amikor 1979-ben megérkeztünk az első misszionáriusi megbízatásunk helyére, Az Őrtorony folyóirat mindössze 82 nyelven jelent meg, és a legtöbb nyelven jó néhány hónappal az angol után. Ma viszont már több mint 240 nyelven olvasható, és legtöbbször az angollal egy időben. A szellemi táplálék jelenleg több mint 700 nyelven elérhető valamilyen formában. Erről néhány évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna!

2004-ben a vezetőtestület egy másik, mérföldkőnek számító döntést hozott: azt, hogy felgyorsítja a Biblia lefordítását. Néhány hónappal a döntést követően lépéseket tettek, hogy az Új világ fordítás sok újabb nyelven elkészülhessen. 2014-ig ez a Biblia részben vagy egészben 128 nyelven jelent meg, köztük több olyan nyelven is, melyeket a Csendes-óceán déli részén lévő szigeteken beszélnek.

A Keresztény Görög Iratok új világ fordításának közreadása tuvalu nyelven

Életem egyik csúcspontja az volt, amikor részt vehettem 2011-ben a Tuvalun megtartott kongresszuson. Az országot hónapok óta aszály sújtotta, ezért úgy tűnt, hogy elmarad a kongresszus. De azon az estén, amikor megérkeztem, egy trópusi zápor véget vetett a szárazságnak, így mégiscsak meg lehetett tartani a programot. Abban a mérhetetlenül nagy kiváltságban volt részem, hogy közreadhattam A Keresztény Görög Iratok új világ fordítását tuvalu nyelven. Ez a legkisebb nyelvi csoport, mely megkapta ezt a csodálatos ajándékot. A kongresszus végén ismét hatalmas zápor zúdult ránk. Így a program befejeztével szellemileg és fizikailag is meg lettünk öntözve.

Interjút készítek a szüleimmel, Ronnal és Estelle-lel 2014-ben egy Townsville-ben (Ausztrália) megtartott kongresszuson

Jenny, aki 35 éven át volt hűséges társam, sajnos nem érte meg ezt az emlékezetes eseményt. A mellrákkal folytatott, 10 évig tartó küzdelme 2009-ben véget ért. A feltámadása után biztosan nagyon boldog lesz, ha megtudja, hogy tuvalu nyelven is megjelent a Biblia.

Jehova nemrég megajándékozott egy újabb csodálatos társsal, Loraini Sikivouval. Loraini és Jenny együtt dolgoztak a Fidzsi-szigeteki Bételben, és Loraini is fordító volt. Most tehát ismét van egy hűséges feleségem, akivel együtt szolgálhatom Jehovát, és ugyanúgy szereti a nyelveket, mint én.

Lorainivel tanúskodunk a Fidzsi-szigeteken

Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, jó érzéssel tölt el, hogy szemtanúja lehettem, hogyan gondoskodik szerető égi Atyánk, Jehova a kisebb és nagyobb nyelvi csoportok szükségleteiről egyaránt (Zsolt 49:1–3). Jehova szeretetét láttam visszatükröződni sok-sok örömteli arcon, amikor ezek az emberek először kaptak valamilyen kiadványt a saját nyelvükön, vagy először dicsőítették énekkel Jehovát az anyanyelvükön (Csel 2:8, 11). Még mindig a fülembe csengenek Saulo Teasi, egy idős tuvalui testvér szavai. Amikor először énekelt Királyság-éneket a saját nyelvén, erre kért: „Mondd meg a vezetőtestületnek, hogy ezek az énekek jobban hangzanak tuvalu nyelven, mint angolul.”

2005 szeptemberében az a váratlan megtiszteltetés ért, hogy kineveztek Jehova Tanúi vezetőtestületébe. Bár már nem dolgozom fordítóként, hálás vagyok Jehovának, hogy megengedi, hogy továbbra is részem legyen a világszerte folyó fordítói munka támogatásában. Határtalan öröm tölt el, ha arra gondolok, hogy Jehova mindenkinek a szellemi szükségletével törődik, azokéval is, akik a Csendes-óceán kellős közepén lévő szigeteken élnek. Igen, ahogy a zsoltáríró fogalmazott, „maga Jehova lett a király! Vigadjon a föld! Örvendezzen a sok sziget!” (Zsolt 97:1).

^ 18. bek. Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan fogadták az emberek a kiadványainkat, lásd Az Őrtorony 2000. december 15-ei számának a 32. oldalát és az Ébredjetek! 2000. december 22-ei számának a 9. oldalát.

^ 22. bek. A szamoai fordítói munkáról bővebben olvashatsz a 2009-es évkönyv 120–121. és 123–124. oldalán.