Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 A BIBLIA NÉZŐPONTJA

Depresszió

Depresszió

Mit nevezünk depressziónak?

„Összezavarodtam, nagyon-nagyon meggörnyedtem, egész nap szomorúan járok” (Zsoltárok 38:6).

MIT MONDANAK A SZAKEMBEREK?

Időnként mindenkinek lehet rossz hangulata, de a klinikai depresszió olyan betegség, mely folyamatosan legyengíti az embert, és akadályozza a mindennapi tevékenységeiben. Megjegyzendő, hogy nem minden szakember ért egyet abban, hogy mi nevezhető „normális” szomorúságnak, és mi az, ami már „rendellenes”. Azt azonban leszögezhetjük, hogy némelyek nagyon mélyre kerülnek érzelmileg, emellett olykor úgy érzik, hogy semmire sem jók, és mérhetetlen bűntudat gyötri őket.

MIT MOND A BIBLIA?

A Biblia számos olyan férfiról és nőről ír, aki negatív érzésekkel küzdött. Anna például „lelkében elkeseredve”, más fordítások szerint „megtört szívvel” és „mélységesen lesújtva” imádkozott (1Sámuel 1:10). Illés próféta egyszer annyira le volt törve, hogy azt kérte Istentől, hogy vegye el az életét (1Királyok 19:4).

Az első századi keresztények azt a tanácsot kapták, hogy beszéljenek „vigasztalóan a lehangolt lelkekhez” (1Tesszalonika 5:14). Egy forrásmű szerint a „lehangolt lelkek” kifejezés olyanokra utalhat, „akiket időlegesen legyűrt a mindennapok nyomása”. Mindezekből egyértelműen kiderül, hogy még a Bibliában említett hűséges férfiak és nők is voltak időnként érzelmi mélyponton.

 Aki depressziós, az maga tehet róla, hogy ilyen állapotba került?

„Az egész teremtés szüntelenül együtt nyög és együtt kínlódik” (Róma 8:22).

MIT MOND A BIBLIA?

A Biblia azt tanítja, hogy a betegség az első emberpár lázadásának a következménye. A Zsoltárok 51:5-ben például ez áll: „vétekben születtem, úgy vajúdtak velem, és bűnben fogant engem anyám.” A Róma 5:12 pedig elmagyarázza, hogy „e g y ember [Ádám] által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek”. Minthogy az első embertől, Ádámtól tökéletlenséget örököltünk, mindannyian fogékonyak vagyunk a betegségekre, testi és lelki bajokra egyaránt. Ezért van az, ahogyan a Biblia fogalmaz, hogy „az egész teremtés szüntelenül együtt nyög és együtt kínlódik” (Róma 8:22). Ámde a Bibliában egy olyan reménységről is olvashatunk, amellyel egyetlen orvos sem kecsegtethet minket: Isten azt ígéri, hogy elhoz egy békés új világot, amelyben minden betegség és rendellenesség a múlté lesz, beleértve a depressziót is (Jelenések 21:4).

Hogyan lehet megküzdeni a depresszióval?

„Jehova közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akik szellemükben összetörtek” (Zsoltárok 34:18).

MIÉRT SZÁMÍT EZ?

A körülményeinket nem mindig tudjuk formálni, és időnként érhetnek minket rossz dolgok (Prédikátor 9:11, 12). Az ellen viszont tehetünk, hogy eluralkodjanak rajtunk a negatív érzések.

MIT MOND A BIBLIA?

A Biblia elismeri, hogy a betegeknek orvosra van szükségük (Lukács 5:31). Tehát semmi kivetnivaló sincs abban, ha valaki szakemberhez fordul a problémájával, ha valamilyen kedélybetegségben szenved. A Szentírás az ima értékét is hangsúlyozza. A Zsoltárok 55:22 például ezt tanácsolja: „Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged. Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos.” Az ima nem csupán érzelmi mankó, hanem valóságos kommunikáció Jehova Istennel, aki „közel van a megtört szívűekhez” (Zsoltárok 34:18).

Az is segíthet, ha beszélünk az érzéseinkről egy jó barátunknak (Példabeszédek 17:17). „Egy hittársam kedvesen kérdezgetett a depressziómról – meséli Daniela, aki Jehova Tanúja. – Évekig kerültem a témát, de aztán rájöttem, hogy éppen erre van szükségem. Meglepett, hogy mennyire megkönnyebbültem attól, hogy beszélhettem róla.”